Környezetbarát mosdó= pénzmegtakarítás?

Bio mosdó- a fenntartható jövő érdekében!

Hogy takaríthatunk meg pénzt környezetbarát mosdó kialakításával?

 

Szerencsére egyre nagyobb figyelmet kap a környezetvédelem és egyre többen döntenek környezettudatosan eszközeik beszerzésénél.

Miért ne lehetne ez másként a mosdóban is?

Alapvető elvárás, hogy a cégek megfeleljenek a környezetvédelmi jogszabályoknak, és bizonyítsák napi működésük során a környezetvédelem iránti elkötelezettségüket. Ez kihívás és egyben lehetőség is számukra, hiszen bizonyítható az adott cég környezeti felelősségvállalása, amivel kiemelkedhet a versenytársak közül és jelentős piaci előnyre tehetnek szert.

Ha fontosnak tartja a környezetét és szeretné megóvni, és mindebből szívesen profitálna, akkor Önnek szól legújabb cikkünk, ami az öko és takarékos mosdók világába vezeti be olvasóinkat.

 

Toalettek:

Az környezetbarát toalettek világszerte több helyen, egy külső épületben helyezkedtek el, ahol a komposztba irányították egyenesen a trágyát.

Külsőleg hasonlít a hagyományos WC-hez, ugyanakkor nemcsak környezetbarát, de használatával pénz takarítható meg. A komposzt WC használata esetén nincs szükség vízvezetékre, és a szennyvízzel kapcsolatos költségek is megtakarítódnak.

 

Ez azonban már a múlt! Egyre innovatívabb és exkluzívabb zöld mosdók és WC-k jelennek meg, amik házon belül is használhatóak.

2009-ben a Design Plus díjat, az innovatív és a fenntartható Roca W + W (mosdó + WC) nyerte, ami környezetbarát és még jól is néz ki.

A W + W egyesíti a mosdót és a WC-t, így képes alkalmazni az új Roca víz-újrahasznosító technológiát.

 

 

Ez az új technológia összehasonlítva a hagyományos öblítő rendszerrel ellátott WC-vel, 25 %-al kevesebb vizet fogyaszt azáltal, hogy a mosdóból a WC-tartályba vezeti a már felhasznált vizet. A szerkezet tartalmaz egy automatikus tisztító rendszert, amely megakadályozza a baktériumok és a szagok beszivárgását a víztartályba.

 

 

A W+W öblítésnek három változata van:

  • öblíthetünk teljesen tiszta vízzel.
  • öblíthetünk enyhén szennyezett, mosdóhasználat utáni vízzel (ha 4 liternél több vizet használunk el, az már nem fér bele az öblítőtartályba és automatikusan a lefolyóba kerül.
  • az erősen szennyezett víz egyenesen a lefolyóba kerül

 

Több vállalat is kidolgozott már egyedi rendszert a kisebb vízfogyasztású toalettekre pl. a Niagara Conservation Stealth vécéje mindössze csak 0.8 gallon vizet használ (nagyjából 3 liter víz) míg a szokásos öblítőtartályok egy öblítésnél 8-12 liter ivóvizet zúdítanak le. Ez egy kétgyermekes családnál akár 100-300 liter elhasznált mennyiség is lehet naponta.

Érdemes lecserélni az öreg vécéket hasonló kis vízfogyasztású vagy kombinált modellre. Már azzal sokat tesz a környezetért, ha olyan WC-öblítő tartályt választ, amely vízfogyasztása szabályozható, tehát egy öblítéssel nem kell az egész tartály vizet elhasználni.

E mellett ma már nagyon sok helyen kapható 100 %-ban újrahasznosított WC papír. Ha öko tudatos vásárlók szeretnénk lenni akkor a színezett, illatosított terméket ne tegyünk a kosarunkba, valamint a túl fehér szín is árulkodó lehet (klórral történő fehérítésen eshettek át ezek a termékek).

Keressük a tanúsító emblémákat, és mindig olvassuk el a csomagoláson található információkat. Ha nem találunk újrahasznosított terméket az adott bolt kínálatában, akkor FSC (Forest Stewardship Council) vagy PEFC (Programme for the Endorsement of Forest Certification) jelöléssel ellátott csomagolásút vegyünk, amely tanúsítja, hogy a papírt fenntartható erdőgazdálkodásból származik.

 

Zuhanyzók és csapok takarékosan:

Ha sok időt szeret a zuhany alatt tölteni vagy vendégei sok vizet használnak el, akkor érdemes lehet egy kisáramlású zuhanyfejet beszerezni. A zuhanyzóvíz 30-50%-át meglehet takarítani ezekkel a zuhanyfejekkel. Meleg vizes zuhanyzás esetén nem csak víz-, de az energiafogyasztásunkat is csökkenti.

Beszerezhetünk bizonyos „perlátorokat” (sugárszabályozók). A sugárszabályozó feladata: a kiömlő vízsugár jellegének és alakjának megformálása, valamint a térfogatáram beszabályozása.

A sugárszabályozó a csap egyik legfontosabb elemévé lépett elő napjainkban, és a víz- és energiatakarékosság elsőszámú eszközévé vált. Jelentőségét és értékét tovább növeli, hogy utólagos beszerelésével a meglévő szerelvényeknél a komfortérzet lényeges csökkenése nélkül is komoly megtakarítás érhető el

(20-30%-os víz- és energia-megtakarítást is el lehet érni).

Zuhanyokba beépítve, az alig változó komfortérzet mellett a 9 liter/perces átlag vízmennyiség akár 5-6 literre is csökkenthető velük.

 

A zuhanyzók jövője:

Ha a jövőben nagyobb beruházást terveznél ezzel kapcsolatban, akkor a lehetőségeid szinte végtelenek. Választhatsz intelligens, környezetbarát és high-tech zuhanyzót.

A spanyol Marco Antonio Esquiró San Román tervezte high-tech "Sshower" nevű zuhanyzó a vízpazarlás csökkentésére készült. A nagyméretű érintőképernyőjén be lehet állítani a víz hőfokát és mennyiségét, ill. az erejét is. Lehetőség van az elhasznált víz újrahasznosítására is! A készülék statisztikát készít az előző évben/hónapban/napon használt és adott használatkor elfolyt vízmennyiségről. A készülék megállapítja használója testhőmérsékletét, és képes ahhoz mérten beállítani a víz hőmérsékletét.

Ha a fürdeni kívánó személy beáll a zuhany alá, a víz automatikusan megindul. Az elfolyt vizet a készülék eközben eltárolja egy későbbi újrahasznosításhoz. Amikor a szenzor érzékeli, hogy a személy kilép a zuhany alól, a készülék gőzt bocsát ki, mert az emberek többsége ilyenkor szappanozik. Amikor a személy elkezdi lemosni magáról a szappant, a víz újból megindul.

 

Ez nem is annyira távoli jövő, hiszen a készülék már megvásárolható.

 

 

A Föld felszínének több, mint 70 %-át víz borítja, ennek csupán 1%-a alkalmas emberi fogyasztásra. Ezért fontos védeni és takarékoskodni vele!

 

Szappanadagolók:

Szappanadagolónak is választhatunk EU Ecolabel címkével ellátott termékeket

Az Unióban egységesen használt jelölést azok a termékek és szolgáltatások kaphatják meg, amelyeknek kedvezőtlen környezeti hatásaik jelentősen kisebbek, mint a hasonló célra szolgáló más termékeké és szolgáltatásoké. Tehát bizonyítottan kisebb mértékű terhelést jelentenek környezetünkre, mint riválisaik (pl. újrahasznosított, újratölthető, csökkentett erőforrás-felhasználású, nincs veszélyesanyag-tartalma).

Ilyen tanúsítvánnyal rendelkeznek a Vendor és a Rubbermaid szappanadagolói is.

 

Kézszárítók és kéztörlők:

A közösségi mosdók felszerelésekor is több kéztörlési lehetőség közül választhatunk.

Itt is dönthetünk tudatosan, választhatunk bevizsgált környezetbarát jelöléssel rendelkező termékeket. Pl. kézszárítóknál a Mediclinics több termékcsaládja rendelkezik a „kék-angyal” öko címkével. Ezt megjelölést olyan termékekre, szolgáltatásokra alkalmazzák, amelyek minimális hatással vannak a környezetre, a lehető legkisebb mértékben károsítják vagy szennyezik azt.

Amennyiben nem kedveljük a kézszárítókat választhatunk papírkéztörlő adagolókat is. Itt is találunk olyanokat, amelyek szintén öko címkével rendelkeznek. Pl. A Vendor IQ Towel adagolói Nordic Ecolabel címkével rendelkeznek, így garantáltan magas minőségű terméket kapunk, amelyek nem tartalmaznak semmilyen ismert allergént, irritáló vagy környezetre káros anyagot. Az adagoló további előnye, hogy használatával nem keletkezik felesleges papírhulladék, mivel az adagoló visszatekercseli magában a már kéztörlésre felhasznált papírt, és a tekercs tovább hasznosítható pl. takarításra

 

A papírspórolással kevesebb hulladék keletkezik, amivel szintén óvjuk a környezetet!

 

Energiahatékonysági irányelvek:

Az Európai Unió 2008-as határozata alapján bevezették azt a szabályt, hogy nem lehet már hagyományos izzót vásárolni és a meglévőeket pedig 2012-ig kivonták a forgalomból.

Miben más az energiatakarékos izzó?

 A hagyományos izzók csak 2-5% energiája hasznosul fényforrásként, a maradék 95-98% energia hővé alakul át, így kárba vész. Tehát a felhasznált energiát inkább fűtésre, mint világításra használja.

Egy következő lépcső a halogén izzó, ami annyiban különbözik a hagyományos égőtől, hogy az izzószálat egy kisméretű kvarcüveg bura veszi körül, belül pedig semleges gáz és kismennyiségű halogén elem található.

A kompakt fénycsövek, amiket a köznyelv energiatakarékosnak hív, az izzók új generációjának tekinthetők. Akár 80%-kal kevesebb elektromos áramra van szükségük ahhoz, hogy ugyanolyan fényerővel világítsanak, mint a hagyományos izzók. A korszerű, minőségi kompakt csövek gyújtását késleltetve (ez sokak számára zavaró lehet, hiszen a felkapcsoláskor nem azonnal van fény, hanem fél-egy másodperc múlva), előfűtéssel végző elektronikákkal hajtott csövek a gyakori fel-lekapcsolást remekül viselik, de az olcsó és az összes, "azonnal" induló csövek élettartamát a gyakori kapcsolgatás drámaian rontja. A kompakt fénycsövekben speciális elektronika biztosítja a gyújtást és az ív folyamatos fenntartását.

Led lámpák: A LED egy fénykibocsátó dióda.

Legnagyobb előnyük az energiatakarékosság. Működésükkor nem egy fémszál felmelegedéséből, izzásából érik el a fény kibocsátását, hanem elektronok szabadulnak fel, így nincs hő veszteségük. A hagyományos izzókhoz képest így akár 90% energia-megtakarítás is mérhető.

A hagyományos izzók az áram nagy részét melegítésre használják, nem pedig világításra, ezért igen alacsony a fényhasznosításuk: 8-14Im/W. A LED értékei általában 50-80 Im/W, de léteznek már 100Im/W értékűek is. Nagy a kapcsolási sebességük, kis helyen elférnek, ütésállók és nagy az élettartamuk, kb. 15-50 000 óra (a hagyományos izzóké átlagban 1000 óra volt). A LED-es világítás azonban egyelőre nem olcsó, de a technológiai fejlődéssel egyre inkább megfizethetővé válik a vállalatok és az átlag háztartások számára is.

A korszerű energiatakarékos fényforrások alkalmazásával a háztartások akár 10-15%-os energia megtakarítást is elérhetnek, a kisebb energiafelhasználás hatására pedig Európában évente kb. 15 millió tonnával kevesebb széndioxid kerül a levegőbe.

Ha tehetjük válasszunk LED-es megoldásokat, vagy ha ezt nem engedhetjük meg magunknak akkor az energiatakarékos lámpáknak jelentős megtakarítást érhetünk el az áramfogyasztásban és sokat teszünk a környezetünkért is.

 

Mivel takarítsunk a bio mosdónkban?

Ha már környezetbarát eszközöket használunk a mosdónkban, akkor nem árt, ha a takarítást is környezetbarát módszerekkel és tisztítószerekkel oldjuk meg. Ma már rengeteg bio tisztítószert kapni a piacon, azonban érdemes az összetevőket alakosabban megnéznünk, nehogy mellényúljunk a vásárlással. Sok „bio cég” csak a legkárosabb összetevőket vonta ki a termékeiből, míg mások teljesen mértékben természetes összetevőket használnak fel gyártás során.

Egy bio tisztítószer fontos, hogy ne tartalmazzon:

  • Lúgot, savat
  • Allergizáló összetevőket
  • Szintetikus színezéktől és illatanyagoktól is mentes legyen.

 

Fontos, hogy sok természetes összetevőt tartalmazzon. Érdemes olyan terméket választanunk, amin valamilyen elismert minősítés található.

Szuper alternatíva a probiotikus tisztítószerek használta erre a célra, mivel ezek vegyszermentes biológiai úton lebomló összetevőket tartalmaznak.

 

 

Már egy apró lépéssel pl. a megfelelő papírválasztással is tehetsz a közös környezetünk megóvásáért!

Legyél tudatos vásárló!

Legyen környezetbarát a mosdód még idén!

 

 

 

Források:

http://www.decorreport.com/a367068-sshower-k%C3%B6rnyezetbar%C3%A1t-high-tech-zuhanyz%C3%B3-a-roc%C3%A1t%C3%B3l

http://energiapedia.hu/a-led-lampak-elonyei#

http://megerizoldneklenni.hu/hasznos-tanacsok

 

Hozzászólások

Szóljon hozzá a cikkhez

Válasz

* Név:
* E-mail cím: (nem tesszük közzé)
   Honlap: (http:// -rel kezdve)
* Hozzászólás:
Vissza az előző oldalra
Copyright © 2014 Sanodor Kft. - Minden jog fenntartva!