A történelem illatai

A történelem illata avagy, hogyan illatosítottak őseink

Tudtad, hogy már kb. 4000 évvel ezelőtt is használták az illatokat?

 

Ma már alap társadalmi elvárás, hogy kellemesen illatosak legyünk és ne csak mi, hanem a lakásunk is. De mióta is figyelünk erre?

Fennmaradt bizonyítékok alapján tudjuk, hogy illatokat már több ezer éve használnak különböző célokra.

 

Na de mégis, hogy alakult ki ez a szokás? Milyen illatokat használtak őseink?

Legújabb cikkünk a múlt illataihoz repíti vissza téged.

 

A parfümök és illatosítók történelme:

Valószínűleg már az ősemberek is felfedezték, hogy bizonyos növényeknek a kellemes illatával el lehet fedni a rossz szagokat, így használhatták ezeket a növényeket a barlangok illatosítására.

Történetünk az ókorban folytatódik. Különböző illatosítókat több mint ötezer évvel ezelőtt is használhattak. Erről tanúskodnak a különböző fennmaradt receptek az illóolajok előállításáról. Kb. 4.000  évvel ezelőtti időkből már találtak olyan falfestményeket Hatsepszut fáraónő thébai templomában, ahol olyan alapvető alkotóanyagokat ábrázolnak, mint a mirha (szomáliai balzsamfából előállított szirup) és a fenyőtömjén. A parfüm szó a latin „per fumum” vagyis a „füstön át, a füst révén” kifejezésből ered. Ugyanis a parfüm elődjét, a tömjént (Boswelli-fák kérgéből kinyert mézgás gyanta) füstáldozatok bemutatásához, halottak bebalzsamozásához használták, amely erős, kábító illatot árasztott magából.

A parfümök mai célra való alkalmazása Hatsepszut fáraónő (ie. 1490-1469) nevéhez fűződik, ő volt az első, aki önmagát is illatosította vele.

Egy, a Kr.e. 1250-es évekből, Mezopotámiából származó ékírásos táblán maradt ránk az illatos olajkészítés folyamata. A módszer lényege, hogy az illatot adó növényt olajokban, zsírokban áztatják, amelyek telítődnek az adott illattal, majd kelmén átszűrik, így az a tárolásra megfelelő edényben igen sokáig megőrzi az illatokat. Az agyagtáblát egy Tapputi nevű hölgynek tulajdonítják, aki valószínűleg a világ első vegyésze és parfümkészítője volt és olyan anyagokkal dolgozott, mint a mirha, ciprus, nád vagy palkaszár.

Az ókori Közel-Kelet bővelkedett az olyan fákban (cédrus, citrom) és növényekben (ánizs, gyömbér, ricinus, különböző rózsafajták), amelyek alkalmasak az illatos olajak előállítására. Ekkor az illatszerek luxuscikknek számítottak és nagyon drágák voltak, ezért olyan királyi ajándéknak számítottak, mint az arany, a drágakő vagy a fűszerek.

Az illatok szép lassan utat törtek maguknak. A Perzsa Birodalomban a férfiak már illatos olajokat ajándékoztak a hölgyeknek.

Az ókori görögök a házuk padlójára és falára is bőven szórták az illatoka, hogy komfortosabbá tegyék azt.

Kellemes illata miatt Indiában a házak ablaka elé vetiverfüvet (indiai illatos fűféle-illata füstös fás jellegű) telepítettek, ami belengte a lakást is, máshol az uralkodót legyezték a leveleivel.

A rómaiak sem elégedtek meg azzal, hogy a fürdőjükhöz és ruhájukhoz használjanak illatos olajokat, hanem még lámpásaikba is ezt töltötték, aminek köszönhetően az egész helyiség kellemes illatú lett. Ekkor Germániában még a nyírfavízből és a gyógyfüvekből készített főzeteket használtak illatosítási célokra.

Az ókorban az emberek olyan növényeket és fűszereket, mint a koriander, mandula, mirtusz, fenyőgyanta, bergamot, használtak illatosítóként, de ami napig népszerű virágokat is kedvelték.

A sokak által ma is kedvelt levendulát Európába a Rómaiak hozták be, az ókorban ez a növény a szépségápolás meghatározó növénye volt. Nemcsak a test illatosítására használták, hanem fürdővizet illatosítottak vele, szappant készítettek belőle, és a száraz virágát a földre szórva is illatosították vele otthonaikat. Úgy tartották, hogy a levendula távol tartja az ártó, rontó szellemeket.

Az ókorban az illatszerekkel való foglalkozás igen megbecsült szakma volt így papok, orvosok és más tanult emberek gyakorolták.

 

Az arab hódítók, miután megismerték az egyiptomi, közel-keleti, iráni és indiai illatszereket, átvették azokat és fejlesztésekbe kezdek az elkészítési technikákkal kapcsolatban. Az illatszerkészítés során a virágokat zsiradékra helyezték, miután az magába szívta az illatukat, összekeverték alkohollal. Így oldották ki a tiszta növényi esszenciákat.  A parfümös üvegcsék és flaskák használata is a régmúltra  tekint vissza, ebben tárolták az illatszereket, hogy azok ne veszítsenek aromájukból.

 

A középkor elején szintén az arabokhoz fűződik a legjelentősebb technikai előrelépés, egy új eljárásnak köszönhetően desztillációval állították elő a különböző illatokat. A desztilláció során kifőzték, vagy vízgőzzel áteresztették az alapanyagokat. A növényekből kifőtt a folyadéktartalom, és a víznél könnyebb illóolaj a víz felszínére emelkedett. Abu-Yusuf al-Kindi a 9. században készítette el könyvét „A parfüm és a lepárlás kémiai könyve” címmel, amelyben illatos olajok, aromás víz, kenőcsök, stb. több száz receptjét írja le.

 

A perzsa orvos, Avicenna vezette be a virágok olajának lepárlással való kitermelését (lombikban való hevítés módszerével), amelyhez először egy rózsát használt fel. A hagyomány szerint ő volt az első, aki rózsavizet tudott készíteni. A Közel-Keleten ekkor közkedvelt volt a rózsa, mint alapanyag, és így az ebből készített rózsavíz és a rózsaolaj. Perzsia területén hatalmas rózsakerteket gondoztak, abból a célból, hogy elégséges mennyiségű rózsaolajat tudjanak előállítani.

 

Ezek után nem csoda, hogy Kelet ismertette meg Európával az illatok élvezetét. 1189-ban Szaladin, egyiptomi és szíriai szultán, követével egy hordó pézsmát, mint drága ajándékot küldetett a Keletrómai császárnak. Megindult a parfüm és az illatok térhódítása Európában, a nők körében pedig futótűzként terjedt el.Ekkor már az emberek (már akik megtehették) mértéktelenül bántak az illatszerekkel. Illatosított vízben fürödtek, testükön, hajukon kívül az ágyaikat, házukat, a hintójukat, sőt még a lovaikat is illatosították.

Nyugat-Európában a parfümkészítés 1221 óta ismert. A parfümkészítésnek pedig híres magyar vonatkozásai is vannak, mivel az első alkoholtartalmú parfümöt, Erzsébet királyné parancsára készítettek el, amit a mai modern parfümök ősének tekintenek.

Európa „magyar víz” néven ismerte meg a csodaszert. A recept dokumentálása a 17. század közepére tehető, az összetevők és azok aránya az évszázadok alatt elhomályosodott. Az eredeti királynévíz lepárlással készült: bort desztilláltak át rozmaring és kakukkfű keverékén. A későbbiekben az összetevők listáját bővítették citrommal, narancsolajjal, kosztusszal, levendulával, majorannával, mentával és zsályával is.

A „királyné víz” vagy „magyar víz” évszázadokon át ismert volt egész Európa területén, egészen a 18. századig, a kölnivíz megjelenéséig nagy népszerűségnek örvendett. A parfüm más növényi olajokhoz hasonlóan, nem csak illatosításra volt alkalmas, hanem a gyógyászatban, orvosságként is használták.Az akkori orvosi receptek mind szájon át, mind külsőleg történő alkalmazását (mosakodás) javasolták.

 

A 14. században Provenceban illatosítót készítettek pl. a narancsvirágból is. Kétféle olaj is készül belőle: egyszerű lepárlással a virág illatát hűen visszaadó neroliolaj, egy másik eljárással pedig édeskés, testes, citrusillatú virágolaj.A neroliolaj mindig rendkívül értékes portékának számított. Drága parfümök, valamint száraz, érzékeny és pattansáos bőr ápolására szolgáló kozmetikumok adalékaként használják. Fertőtlenítő, görcsoldó és szíverősítő hatása is ismert.

 

A 16. és 17. század közötti időkben a parfümöket elsődlegesen arra használták, hogy a testszagokat leplezzék el velük, hiszen akkoriban nem igazán fürödtek az emberek.

 

A 16. században a reneszánsz korában Olaszországból indult virágzásnak a parfümkészítés művészete és terjedt el egész Európában, amikor az itáliai Medici Katalin francia hercegi feleségként Párizsba érkezett és divatba hozzta a francia udvar hölgyei között a parfümhasználatot.

Katalinnak saját parfümkészítő mestere volt, aki saját titkos illat laboratóriummal rendelkezett.

Franciaország hamarosan az európai parfümgyártás központjává vált. Magas ára miatt azonban elsősorban a királyi udvar és a gazdagok kiváltsága maradt.

Az illatok a 18. századra már óriási népszerűségre tettek szert, így megnövekedett az igény még több illatos olaj előállítására. A franciaországi Grasse város térségében rengeteg , különböző, erős illatú növényt termesztettek, hogy nyersanyaggal lássák el a növekvő parfümipart.

Grasse lett a parfümgyártás fellegvára, és máig a világ illatközpontja maradt. Ebben az időben jelentek meg a különböző házalók, akik beutazták az országot illatos áruikkal.

Meglepő adatok is maradtak ránk a parfüm történetében:

  • Évszázadokkal ezelőtt sokan gyanakodtak a parfümöt használó nőkre, mert úgy hitték, hogy az illatanyagokkal a megcsalást akarták leplezni.
  • Gyakran használták a macskagyökeret (amit mi kellemetlen izzadságszerű illatúnak tartunk) pl. arra, hogy a ruhákat frissen tartsák vele.
  • A 18. és 19. században az illatosításra cibetet is használtak (cibetmacska átható szagú mirigyváladéka, már az ókori Egyiptomban is alkalmazták, hígított változatát.)

Az illatszerek történetének újabb forradalma következett be a 17. és a 18. század fordulóján: ekkor jelent meg ugyanis a kölni.

A kifejezés egyértelműen a Köln városnévből származik. A Kölnisch Wasser (franciául Eau de Cologne) elnevezés nemzetközileg ismertté vált és ma már önálló termék, szabadalmaztatott márkanév. Összetétele: mósusz vagy ámbra (mindkettő állati eredetű) mint alapillat, amelyet a neroli, bergamott, fa, citrom, cédrus, narancs illata egészít ki. A létrehozott friss és könnyű illat teljesen más volt, mint az addigi erőteljesen buja esszenciák. Az illatanyagokat tiszta desztillált alhokolban oldották fel. 

 

                                                            

Újabb fordulópontot a 20. század hozott.  A parfümök vásárlása és használata már nem csak a gazdagok kiváltsága lett.

Szépanyáink ekkortájt, ünnepnapokra és vendégvárásra, a házak folyosóinak falait újra meszelték, a szobáikban pedig tányérkákra alma szárított héját, metszett üvegvázáikba pedig szárított levendula csokrokat tettek illatosítás, zárt terek levegőjének frissítésére céljából. A tálkákban elhelyezett szárított, illatos leveleket, virágokat és terméseket francia kifejezéssel pot pourinak nevezzük és mai napig nagy népszerűségnek örvendenek.

Ezek a tálkák nem csak szép díszei és illatosítói voltak a lakásnak, hanem hangulat és egészségjavítóként is működtek.

Az illatipar már a XIX. század végén célpontba vette a középosztálybeli hölgyeket. Divatba jöttek a virágos illatok és a keleties keverékek, megkezdődik a szintetikus alapanyagok előállítása. Ezzel megkezdődött a mindenki számára elérhetővé váló, olcsóbb parfümök gyártása. Ekkor kezdték meg a nagy divatházak piacra dobni saját illatukat elsőként a Poiret, a Dior, a Chanel, az Yves Saint-  Laurent kezdték meg a parfümök forgalmazását.

És ezzel együtt az otthonok, közösségi terek illatosítása is fejlődött. Ma már nem okoz gondot, egy nagy nyitottabb tér beillatosítása sem, hiszen rengeteg technikai megoldás létezik már minden helyszínre és problémára egyaránt.

 

 

Az illatok jótékony hatása már őseink korában is ismert volt, ma már tudományosan bizonyított, hogy az illatok hatással vannak az érzelmeinkre és hangulatjavító, viselkedésmódosító erővel bírnak.

 

Használjuk ki a bennük rejlő lehetőséget!

Nézz körül weboldalunkon, hiszen illatosító és szagtalanító szolgáltatások széles körét nyújtjuk ügyfeleinknek!

Ha többre vagy kíváncsi vedd fel velünk a kapcsolatot:

sanodor@sanodor.hu

Tel.: +36 1 226 1496

 

 

 

https://sites.google.com/site/fmbeautybp/egy-kis-parfum-tortenelem

https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_perfume

http://www.budapestplasztika.hu/hu/blog/erdekesseg/az-illatok-es-parfumok-tortenete-i-resz

Hozzászólások

Szóljon hozzá a cikkhez

Válasz

* Név:
* E-mail cím: (nem tesszük közzé)
   Honlap: (http:// -rel kezdve)
* Hozzászólás:
Vissza az előző oldalra
Copyright © 2014 Sanodor Kft. - Minden jog fenntartva!