5 indok, hogy miért szerezz be, még ma egy pelenkázóasztalt!

Pelenkát cserélni csak otthon lehet?

Még ma szerezz be egy pelenkázót! 

Ha már szülő vagy biztos találkoztál a problémával, hogy babával útra kelni sajnos bizony kihívás. Azonban elkerülhetetlen, hogy előbb utóbb nyilvános helyre menj a gyerekkel és akkor bizony hamar adódik két általános probléma is, amivel szembesülnie kell a szülőknek, méghozzá a pelenkázás és a szoptatás megoldása.

Nem könnyű ma olyan helyet találni, ahol erre kényelmesen és zavartalanul sort lehet keríteni Magyarországon. Ha ismerős a helyzet és akár a saját bőrödön is tapasztaltad a problémát, akkor láthatod, nem a levegőbe beszélünk. :)

Nézzük meg kicsit a másik oldalról a kérdést és nem szülőként, hanem üzemeltetőként gondoljunk erre a problémára!

Nagy forgalmú épületekben, oktatási, egészségügyi intézményekben és minden közösségi helyszínen egyaránt fontos lenne a babapelenkázó biztosítása. Habár ezekre vonatkozóan kötelező előírás nincsen, mégis előnnyel jár a cég számára, ha ezt az apróságot megteszi!

 

Miért jó az a cégednek, ha kialakítotok pelenkázási lehetőséget?

1.Imázsnövelés!

Nyilván nem kötelezhetünk rá, hogy gondolj ilyen „apróságokra”, mint a pelenkázó, de ha kicsit belegondolsz egy ilyen plusz szolgáltatás fokozza a vásárlók, vendégek komfortérzetét ez pedig növeli a cég vonzerejét :)

 

2. Ingyen reklám!

Az egyik legerősebb reklámértéke a szájról szájra terjedő reklámnak van. A kisgyermekes szülők pedig biztos lehetsz benne, hogy egymás közt ajánlanak majd téged, cégedet, ha gondolsz rájuk. Légy a baba-mama pletykák pozitív sztárja :)

 

3.Forgalomnöveledés.

Plusz szolgáltatás = több vendég = több bevétel! Akik eddig azért nem tértek be hozzád vagy nem maradtak sokáig (pl. egy vendéglátóhely esetében) mert nem volt megoldott a pelenkázás, azok elől most elhárulna minden akadály. Többször jönnek, tovább maradnak, többet költenek… Jól hangzik nem? :)

 

4. Elégedett babák ( és szülők).

Ki tudna nemet mondani egy gyerek angyali mosolyának?  Ha te is sok mosolygós, vidám babát szeretnél látni, tedd boldoggá őket pelenkázó lehetőség kialakításával. Neked csak egy egyszerű pelenkázót kell beszerezned és cserébe sok boldog arcocskát fogsz látni nap mint nap :)

 

5. Tűnj ki a többiek közül!

„De hát a szomszéd étteremben sincsen, akkor nálunk minek legyen?”

Pont azért!

Nyerd meg a gyerekes szülőket magadnak azzal, hogy színvonalas pelenkázási lehetőséget alakítasz ki számukra és tűnj ki ezzel is a versenytársaid közül! Hidd el hatalmas értéke van egy ilyen apró gesztusnak.

 

Nyugaton könnyebb a helyzet?

Azt, hogy mennyire komolyan veszik ezt a problémát nyugaton, az mutatja, hogy pár éve az Egyesült Államokban elfogadtak egy új jogszabályt, amely szerint a női és a férfi mosdókban is egyaránt ki kell alakítani egy olyan területet, ahol biztonságos, higiénikus és illő módon ki lehet cserélni a gyerekek pelenkáját. ( Igen-igen, jól olvasod, amíg nálunk örülnek a szülők, ha találnak egyáltalán ilyen helyiséget, addig ott unisex lett a pelenkázás…)

A "minden helyzetben hozzáférhető mosdók” elnevezésű jogszabály, amelyet angol nevének kezdőbetűi alapján csak BABIES törvénynek neveztek el, megoldja azt a problémát is, hogy az apukák is ki tudják cserélni a pelusokat.

Az új törvény nagyon családbarát és abszolút szem előtt tartja a fogyasztói igényeket. A célja az, hogy az állam segítsen biztosítani a párok számára azt, hogy egyenlően osztozzanak a gyermekgondozási feladatokban. A modern családok megjelenésével a hagyományos nemi szerepek közti különbségek is egyre jobban elhalványultak. Eddig a nők voltak az elsődleges gyermekgondozók, napjainkban viszont a férfiak is egyre inkább részt vesznek a kisgyermekek gondozásában, valamint az azonos neműek gyermekvállalási igénye is egyre nő. A BABIES törvény az apák szerepvállalásának növekedésével lépést tartva biztosítja az ideális mosdó helyzetet.

 

Kezdünk meggyőzni? És már el is határoztad magad?

Na de milyen is a jó babapelenkázó? 

 

Az ideális Babapelenkázó:

  • Megfelelő méretű (elég széles ahhoz, hogy a baba kényelmesen és biztonságosan elférjen rajta)
  • Könnyen tisztítható a felülete (ezt ugye nem kell külön részleteznünk :) )
  • Antibakteriális műanyagból készült (Fontos, hogy meggátolja a káros mikroorganizmusok, baktériumok és gombák elszaporodását.)
  • Biztonságos, stabil szerkezetű.  ( Az asztalnak azt is kikellene bírnia, ha egy felnőtt ember ülne rá)
  • Lekerekített sarkokkal és élekkel kialakított forma ( Balesetvédelmi szempontból nagyon fontos)
  • Plusz kiegészítők (Beépített tároló polcok vagy akasztók mind-mind megkönnyítik a pelenkázás folyamatát)
  • Biztonsági engedéllyel rendelkezik. ( Egy megfelelő tanúsítvánnyal rendelkező pelenkázóval nem nyúlhatunk mellé, biztosak lehetünk benne, hogy az ilyen asztal biztonságos a babákra.)
  • Igazodik a helyiséghez (Érdemes fel-le hajtható pelenkázó asztalt választanunk a fix megoldások helyett, mert roppant helytakarékosak, így a legkisebb helyekre is beilleszthetőek, felszerelhetőek.)

Jó jó, de hol találsz ilyen szuper pelenkázóasztalt?

Hát például nálunk:)

Ajánlatunk:

A Rubbermaid minőségi, falra szerelhető, vízszintesen lehajtható pelenkázó asztala. Mely az összes európai biztonsági előírásnak megfelel. Antibakteriális strapabíró műanyagból készült és minden tulajdonsága megvan, amit csak egy pelenkázónak tudnia kell.

További részletek a termékről a webáruházunkban: IDE KATTINTVA :)

 

Bemutató videó: https://www.youtube.com/watch?v=ptsc0J20-t4

 

Hova lehet ezt még fokozni?

Vedd igénybe pelenkagyűjtő szolgáltatásunkat!

A Pelenkagyűjtő szolgáltatás célja a használt pelenkák biztonságos összegyűjtése és megsemmisítése.

A szolgáltatás:

  • növeli a mellékhelyiség higiéniáját,
  • elkerülhetővé teszi az ilyen típusú hulladékok következtében okozott dugulásokat
  • csökkenti a környezeti károkat a veszélyes hulladék összegyűjtésével és biztonságos megsemmisítésével.

Ráadásul leveszi a terhet az üzemeltető válláról, hiszen a technikus kollégáink foglalkoznak ezentúl teljes körűen ezzel a hulladék típussal. ( a gyűjtő kiürítése, a hulladék elszállítása-megsemmisítése és tiszta fertőtlenített tárolók kihelyezése a mi feladatunk)

További részletek : Pelenkagyűjtő szolgáltatás

 

Sajnos még mindig ritkaságszámba megy hazánkban a színvonalas pelenkázó helyek száma, érdemes lehet ezzel is kitűnni a versenytársak közül, hiszen az igény megvan rá…


Gondoskodj pelenkázó helyről, szerezz be egy lehajtható pelenkázóasztalt!

Tegyél boldoggá egy kisbabát!

 

Segítségre van szükséged?

Kérd díjmentes helyszíni felmérésünket :)

sanodor@sanodor.hu